Gradient color

Az Európai Nyelvi Díjról

Az Európai Nyelvi Díj az Európai Bizottság által az Erasmus+ program részeként indított kezdeményezés, amelynek célja, hogy hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, példaértékűnek minősülő és innovatív projekteket, ezáltal is támogatva a nyelvtanulás népszerűsítését.

Az Európai Nyelvi Díjra az Európai Unió országaiban és az Erasmus+ programhoz társult harmadik országokban megvalósított Erasmus+ projektekkel lehet pályázni.

Az elismerésre érdemes kezdeményezések támogatása elsősorban azt hivatott elősegíteni, hogy Európa-szerte emelkedjen a nyelvtanítás színvonala.

Pályázatok benyújtása

Erasmus+ 2021-2027 programidőszak

Az Európai Nyelvi Díj az Európai Bizottság által az Erasmus+ program részeként indított kezdeményezés, amelynek célja, hogy hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, példaértékűnek minősülő és innovatív projekteket, ezáltal is támogatva a nyelvtanulás népszerűsítését. Az Európai Nyelvi Díjra az Európai Unió országaiban és az Erasmus+ programhoz társult harmadik országokban megvalósított Erasmus+ projektekkel lehet pályázni.

Inspiráció ötlet könyvek

Az Európai Nyelvi Díj díjazottjai

Demonstrátori Program a Biomedicinális Szaknyelv oktatásban
2021-ben a legkiemelkedőbb projektnek a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézetének programja bizonyult.
Blog Erasmus+ Európai Nyelvi Díj Felsőoktatás Tudástár pedagógusoknak
Többnyelvűség az óvodában
A Többnyelvű Szivárvány Óvoda kezdeményezése példaértékű és innovatív, mely a több nemzetiségnek otthont adó települések óvodái által alkalmazható.
Blog Erasmus+ Európai Nyelvi Díj Köznevelés
ÖKO-VILÁG
A Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola programjának célja a nyelvtanítás és a környezeti nevelés összekapcsolása.
Blog Erasmus+ Európai Nyelvi Díj Köznevelés

Ezt is ajánljuk