A 2023. év utolsó akkreditált oktatói továbbképzése a Tempus Közalapítványnál
Idén utoljára szervezett a Tempus Közalapítvány akkreditált oktatói továbbképzést a szakképzésben oktatók részére
A továbbképzés címe: „Projektoktatás a szakképzésben – a tervezéstől az értékelésig digitális eszközzel támogatva”. A 30 órás képzést a v két szakértő tagja, Palencsárné Kasza Marianna és Rozmán Éva tartotta. A 2 napos személyes jelenlétet igénylő és online konzultációval is kiegészült továbbképzés 27 fő részvételével zajlott.
A résztvevők első lépésben azonosították a projektoktatás alapvető jellemzőit, pontosították, hogy mitől lesz projekt egy projekt. 2020-as szakképzési törvény változása óta eltelt bő 3 év nem telt el nyomtalanul a szakképzésben. Az oktatók egyre nagyobb százaléka használ a megszokott frontális tudásátadáson kívül egyéb tanítási módszereket, melyben észrevehetően jelen van a projektalapú oktatás is. A továbbképzésen résztvevők közül is sokan rendelkeztek már előzetes tapasztalattal, bonyolítottak le projekteket, vettek részt megvalósításban, vagy maguk is tervezetek és építettek be saját iskolájukban projektet a szakképzésben.
A kollégák szakmai igényességük okán is vállalták a 30 órást képzést: szeretnének a diákok számára valóban hasznos tudást átadni, szeretnék pontosítani elképzeléseiket erről a módszerről. Amit érdemes tudatosítani, hogy a megvalósítandó projekt ne „csupán” egy tananyag feldolgozása legyen, hanem túlmutasson az iskola keretein, amikor is a kívánt elsajátítandó ismeret a kíváncsiság kialakítása után a konkrét hétköznapi gyakorlathoz kötődve jelenik meg. Érdemes a tanulókat bevonni a projekt témájának kialakításába, hogy jobban magukénak érezzék a megvalósítás folyamán.
Fejlesztendő területként azonosítható volt még, hogy a közismereti tantárgyakat tanító kollégák, hogyan tudnak bekapcsolódni egy-egy projekt facilitálásába. Az egymástól való tanulás is nagy szerepet játszik a továbbképzés ideje alatt. Sok jó példát hallottunk a résztvevőktől, amikor olyan korábbi gyakorlatokat gyűjtöttek össze, amikor projektekben valósult meg egy-egy szakmai kimeneti követelmény feldolgozása, kompetenciák fejlesztése. De hallottunk példát arra is, hogy hogyan tudják a közismereti tantárgyakat beépíteni a projektekbe a tanulók szakmai fejlődésének, szövegértésének, elemző és kritikai gondolkodásának, kommunikációjának fejlesztése érdekében.
A résztvevők megismerkedtek a mérés-értékelés különböző lehetőségeivel, a visszacsatolás folyamatosságának fontosságával, és azzal, hogy az előre kidolgozott mérési és értékelési rendszer milyen jelentős mértékben támogatja a tanulókat a tanulási folyamatban.
A résztvevők csoportokba állítottak össze egy-egy, a tanult szakmához kapcsolt projektötletet, melyeket közösen megbeszéltünk, és ötleteltünk, hogyan lehetne még érdekesebbé, gyakorlatiasabbá tenni a tanulók számára. A képzésben a második napon a duális képzőkkel közösen megvalósítható projektlehetőségekről volt szó, ekkor a csoportok a duális képző bevonásával megvalósítható projekteket terveztek. A képzés kiterjedt az Erasmus+ programban, a mobilitási pályázatokban megvalósítható szakmai projektek lehetőségére is.
A projektmenedzsment átláthatóbbá, könnyebben kezelhetőbbé tétele érdekében a résztvevők megismerkedhettek egy ingyenes digitális alkalmazással, amelynek segítségével a kommunikációs csatorna is biztosítva van a tanár-diák és diák-diák közötti együttműködésre egyaránt. A projektek nyomon követése, a határidők és a munka intenzitásának dokumentálása komoly kihívást jelenthet a tanárok számára. A TRELLO alkalmazása megkönnyíti az átláthatóságot, mindamellett vizuálisan is mutatja az előrehaladást. A résztvevők a visszajelzések alapján örömmel vették ezen eszköz megismerésének lehetőségét, szívesen tervezik meg az előttük álló munkát informatikai alkalmazások felhasználásával. került bemutatásra.
A továbbképzés teljesítésnek követelménye volt, hogy a résztvevőknek egy saját tervezésű projekttervet kellett elkészíteni, valamint a Trello projektmenedzsment eszközt használni az elképzelt részfeladatok és kommunikációs jelzéseket bevezetésére.
![]() | ![]() | ![]() |


