Galgóczy Éva

Éva minden követ megmozgat és minden lehetőséget kihasznál azért, hogy minél több diák élvezhesse az Erasmus+ program által biztosított lehetőségeket és annak előnyeit.

A BGSzC II. Rákóczi Ferenc Technikum némettanára, az „Innováció és mobilitás a korszerű turisztikai képzésért: 4 ország-40 legjobb gyakorlat” elnevezésű Erasmus+ pályázat koordinátora.

Két iskolában is ellátott projektkoordinátori feladatokat, amelynek eredményeként többszáz tanuló utazott külföldre. Az iskola profiljába illeszkedő szakmai munka mellett fontos célkitűzése volt, hogy fejlődjenek a diákok szociális készségei, többféle munkakultúrával találkozhassanak, egyben visszajelzést kaphassanak arról, hogy hogyan állják meg a helyüket nemzetközi környezetben.

„Nem csak a tanulók, én is kiléptem a komfortzónámból.”

Az Erasmus+ elődprogramja, a Leonardo adta meg számára a kezdőlökést, amelyen még kísérőtanárként vett részt. Megfigyelte, milyen sokat adott a program a résztvevő diákoknak, jelentősen fejlődött a nyelvtudásuk, amelynek következtében a hazatérésük után többen le is tették a nyelvvizsgájukat. Ezért az óráin a diákjai számára elkezdte népszerűsíteni a program adta lehetőségeket.

Amikor pedig átkerült egy olyan szakközépiskolába, ahol még nem volt jelen a program, ő lett az intézményben az éppen akkoriban megújuló és a szakképzés szektorral kibővülő Erasmus+ program kezdeményezője és elindítója. Az erasmusos élmények sokat változtattak a szakmai hozzáállásán: a problémákra ma már nem problémaként, hanem megoldható feladatként tekint.

„A szakképzésben tanulókon látom az óriási fejlődést, a pozitív hozadékát annak, hogy külföldön voltak, megismerték a szakmájuk kinti körülményeit, az új módszereket és eszközöket. Ezután olyan szakemberekként jelennek meg a munkaerőpiacon, akiket szívesen alkalmaznak, mert Erasmus+ diákként szereztek munkatapasztalatot. Ez a program egy olyan európai többletértéket ad, amit utána a diákok egymásnak is tovább adhatnak.”

A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×