La Colo francia nyelvi tábor

A nyelvtanulás nemcsak célja, hanem eszköze is a Kölcsey Ferenc Gimnázium 2015-ben díjazott programjának.

Fiatalok egy padon nevetgélve tanulnak a szabadban
La Colo francia nyelvi tábor

A program az élménypedagógia szellemében a tanórán kívül kíván lehetőséget nyújtani a diákoknak nyelvtudásuk fejlesztésére és a közös élményszerzésre, valamint közösségépítésre.

A „LA COLO” elnevezésű francia nyelvi tábor 2008 májusában került először megrendezésre. A cél az volt, hogy a gimnázium kéttannyelvű tagozatán tanuló gyerekek az iskolai kereteken kívül is, játékos, interdiszciplináris módon fejleszthessék nyelvtudásukat. A táborban való részvételre való felkészülés már hónapokkal a lebonyolítás előtt megkezdődik. Minden évben egy-egy meghatározott téma köré kapcsolódva tervszerű munka folyik mind a tanárok, mind a diákok részéről a tábor programjának megvalósítására.

A három napos tábort 2008 óta minden évben, Balatonszemesen rendezik meg május utolsó napjaiban. A tematikus műhelyekben életkor és nyelvi szint tekintetében vegyes csoportok dolgoznak együtt (több évfolyamból) egy tanár vezetésével, a többi programon az osztályok együtt vesznek részt, együtt dolgoznak a színdarabon, a kiállításon, és a szabadidőt is együtt töltik. Fontosnak tartják, hogy a műhelyek tematikájában, a gyerekek által létrehozott előadásokban, dokumentumokban megjelenjen a frankofón kultúra sokszínűsége, a multikulturalizmus, a tolerancia. 

A táborok tematikusak, mindegyiknek van egy központi témája, ami köré rendeződnek a műhelyek, az előadások, a kiállítások, az akadályverseny.

A nyolc év alatt 131 tematikus, illetve nyelvi/lexiko-kuturális műhely anyaga született meg. Az egyetlen műhely, amely minden évben azonos volt a 72 óra névre hallgató tévéhíradó, amelynek a filmjei dokumentálják a táborok történéseit. A filmek nagy része a youtube-on, illetve az indavideón elérhetőek. A program nagy előnye az is, hogy a nyelv mellett nagy hangsúlyt helyez a toleranciára, a kulturális sokszínűség bemutatására, valamint, hogy a tábor produktumaiból a kiállítást rendeznek a szervezők, és ezek az anyagok digitálisan is elérhetőek.


Részlet a pályázat értékeléséből:

Pozitívumként kell kiemelni, hogy a tábor produktumaiból a kiállítást rendeznek a szervezők, valamint ezek az anyagok digitálisan is elérhetőek. A leírásból egyértelmű az is, hogy a tábor programját folyamatosan fejlesztik, csiszolják a szervezők, mégpedig annak érdekében, hogy minden gyerek profitálhasson az eredményekből. Óriási előny, hogy több szinten kerülnek össze olyan oktatók és diákok, akik egyébként nem találkoznának. Nagy potenciál rejlik a programban, a kiterjesztését és átadhatóságát tekintve is. Összességében egy igen értékes, saját fejlesztésen alapuló és jól átgondolt, folyamatosan fejlesztett programról van szó.


Program címe: Francia Nyelvi Tábor

Intézmény neve: Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium

Programkoordinátor elérhetősége: Lotfi Éva, lotfi@t-online.hu