Democracy Reloading Toolkit

Online eszköztár ifjúságügyekkel foglalkozó önkormányzati munkatársaknak. Az eszköztár révén a fiatalok aktív társadalmi részvételét tudjátok erősíteni.

Democracy Reloading govern with youth felirat kék háttérben 1140x600 felbontásban
Democracy Reloading Toolkit

Az Erasmus+ ifjúság egyik célja az ifjúságügy erősítése, amelyben nagy szerepet kapnak az önkormányzatok is. Ezért indult el 2015-ben a Democracy Reloading című projekt, amely az Erasmus+ nemzeti irodák ifjúsági területen megvalósuló együttműködése. Célja, hogy a helyi és regionális önkormányzatokkal karöltve létrehozzon egy stratégiai megközelítésű partnerséget a fiatalok demokratikus részvételi struktúráinak tervezéséhez és erősítéséhez. 

Az elmúlt évek eredményeit felhasználva összeállt egy referencia-modell, amely megmutatja, milyen kompetenciákra van szüksége az önkormányzatoknak a fiatalok döntéshozásba való bevonásához. Emellett létrejött a Democracy Reloading Toolkit is, az az online eszköztár, amely a szükséges kompetenciák fejlesztését segíti. A Democracy Reloading Toolkit célja, hogy erősítse a települési ifjúságpolitikával, ifjúságügyekkel foglalkozó munkatársak készségeit, eszközeit és kompetenciáit annak érdekében, hogy a fiatalokat aktívan bevonhassák a helyi döntéshozásba, ezzel támogatva az aktív állampolgárságot és a demokráciát a helyi közösségekben.

További információ a Democracy Reloading projektről >>