Egészséges életmód az iskolában - A projekt, aminek hatására a diákok mernek segítséget kérni
A Bajai III. Béla Gimnázium az Erasmus+ Nívódíjat nyert projektjében az egészséges életmód témáját járta körül.
Az elért sikerekről, fontos mérföldkövekről és a koronavírus okozta kihívásokról Páli Noémivel, az iskola intézményvezető-helyettesével és pályázati koordinátorával beszélgettünk.
Miről szólt az Egészséges életmód az iskolában, vagyis a „healTH AT School” projekt és mik voltak a legfontosabb célkitűzései?
A healTH AT School projekt többféle szempontból célozta meg az egészséget: egyrészt a testi, másrészt a lelki egészségre fektettük a hangsúlyt. Ez most a 21. században, amikor a gyerekek a virtuális világban élnek, különösen fontos. Ugyanakkor a környezeti fenntarthatóságot is becsempésztük a programunkba, hiszen a megfelelő környezet része az egészséges életünknek. Igyekeztünk minden oldalról megközelíteni a témát, ezért sokféle tevékenységet valósítottunk meg, a tánctól kezdve a főzésig, tesztek kitöltésével, zenés megmozdulásokkal, futó programokkal készültünk, hogy minél több gyereket sikerüljön bevonni a projektbe.
Kik és hányan vettek részt benne az intézményből?
Közvetlenül 30 gyerek és 6 pedagógus vett részt a projektben. A közvetlen alatt azokat a tanulókat érthetjük, akik utaztak és találkoztak a partnerintézmények diákjaival. Igazából az egész iskola részt vett a projektben, tehát 650 gyereket mozgattunk meg és az 56 fős teljes tantestület a program mellé állt. Már a kezdetek kezdetén sikerült bevonni iskolánk védőnőjét és iskolapszichológusunkat is a projektbe. Az iskolapszichológusunk segített összeállítani egy kérdőívet, amivel a projekt kezdetén és végén sikerült bemeneti és kimeneti állapotot is vizsgálni. Ezen kívül szakemberként bevontuk a biológusainkat, akik támogatták a gyerekeket az egészséges életmód programban, az online találkozókat az informatikusaink biztosították, de minden kolléga ott volt a háttérben.
Kik alkották a partnerséget, milyen volt az együttműködés?
A partnereink egy korábbi Erasmus+ pályázatból származnak, mivel egy mobilitási projektekről szóló továbbképzésen vettem részt, ahol megismertem azokat a kollégákat, akikkel egy évvel később elkezdtük megvalósítani ezt a projektet. Görögországból, Németországból és Romániából voltak partnereink, akikkel rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, és úgy hiszem, hogy ez volt az egyik különösen nagy értéke a projektnek. A folyamatos kommunikáció érdekében még a világjárvány idején is kihasználtuk a rendelkezésre álló csatornákat, hogy elősegítsük a projekt haladását.
A Covid-19 világjárvány milyen hatással volt a projekt megvalósítására?
Szerencsére mind a három partnerországba sikerült eljutnunk; Romániába viszont 2020-ban a pandémia idején tudtunk csak ellátogatni, amikor már szembe kellett néznünk a világjárvány okozta nehézségekkel. Nagy szükség volt a megújulásra és azokra a digitális készségekre, amelyeket az előző két évben a projekt során sikerült fejleszteni. Ez azt jelenti, hogy sokat dolgoztak a gyerekek virtuálisan is együtt különböző online terekben, illetve digitális eszközöket alkalmaztunk, mert sem a német, sem a görög diákok nem tudtak elutazni a romániai helyszínre.
Mit tekint a projekt legnagyobb értékének, milyen termékek születtek?
Kiemelném az Egészség Program című online elektronikus könyvet, amely bemutatja az eredményeket és végigvezeti az olvasót a lépéseken, hogy honnan indultunk, mi volt a célunk és mit szerettünk volna elérni.
A partnerekkel közösen készítettünk egy kisfilmet is a »bullying«, vagyis az iskolai zaklatás témájában és annak többféle típusáról. Az alkotás során minden partner felelős volt egy-egy résztémának a kidolgozásáért, amiből a projekt végére egy teljes film kerekedett.
Hogyan tudták beépíteni az új ismereteket, módszertant az intézmény életébe?
A diákok gyakran kapcsolódnak különféle érzékenyítő programokhoz, például minden év szeptemberében csatlakozunk a fogyatékkal élők életének felhívásához. Ezen a területen élen állnak a testnevelő kollégák, akik olyan órákat szerveznek, ahol a gyerekek átélhetik az élményt, hogy milyen például tolószékben ülve kosarazni vagy bekötött szemmel labdázni, hogy minél együttműködőbbek és elfogadóbbak legyenek társaik felé.
A művészeten keresztül is próbálunk segítséget nyújtani a gyerekeknek, mivel hiszünk abban, hogy ez a módszer segíthet a gondjaik kifejezésében, ezért évente csatlakozunk egy nemzetközi rajzpályázathoz is, amit egy indiai iskola szervez.
Ezen kívül a projekt kezdete óta életben tartjuk az Erasmus+ sarkunkat, ahol például QR kódokat helyezünk el, amiket beolvasva az okostelefonnal figyelemfelhívó kisfilmeket, rövid újságcikkeket, riportokat lehet elérni az egészséges életmóddal kapcsolatban.
Mi változott a projekt hatására? Miben változtak, fejlődtek a diákok?
A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy sikerült felhívnunk a gyerekek figyelmét a testi-lelki egészség fontosságára és elérni azt, hogy merjenek segítséget kérni – a tanulók pedig felismerték azt, hogy a pedagógus nem ellenség, hanem azért van, hogy segítse őket. Az iskolapszichológusunk megfogalmazása szerint az az óriási változás látható, hogy a gyerekek mernek hozzá fordulni, akár direkt kérdésekkel, hogy mit csináljanak abban az esetben, ha ők úgy érzik, hogy bántják őket.
Milyen visszajelzések érkeztek a szülőktől?
A visszajelzésekből egyértelmű, hogy azt várják tőlünk a szülők és a tanulók is, hogy újabb Erasmus+ projektünk legyen. Az elballagó gyerekek azzal távoznak tőlünk, hogy egyetemi tanulmányaik alatt mindenképpen szeretnének Erasmusra menni, tehát olyan nyomokat sikerült hagyni a diákokban, hogy a program annyira értékes és olyan sokat lehet vele tanulni, hogy mindenképpen érdemes részt venni benne.
Melyik volt a legizgalmasabb utazás, mérföldkő, ami örök emlék marad?
A legérdekesebb projekttalálkozó címét az erdélyi, romániai összejövetel kaphatná, mert ebbe sikerült mindent belefoglalnunk, amiről a projektünk szólt: a kultúrát, az együttműködést, az elfogadást és azt, hogy együtt tudunk működni, függetlenül attól, hogy mások vagyunk. Mindannyian értékesek vagyunk.
A projekt értékei:
A healTH AT School (THATS) projekt központi témája az egészséges életmód az iskolában, beleértve a testi és lelki egészséget, kiemelten kezelve az iskolai zaklatás (bullying) elleni küzdelmet. Diákcserék, digitális eszközök, közösen készített kisfilm és érzékenyítő programok színesítették a partnerséget, amely a Covid-19 világjárvány kihívásai ellenére is sikeresen zárult a folyamatos megújulásnak és online kapcsolattartásnak köszönhetően. Már a pályázat kezdetekor sikerült bevonni az iskola védőnőjét és pszichológusát is. A szakértők megfogalmazása alapján a projekt legnagyobb hatása az, hogy a diákok már mernek segítséget kérni. Az Egészség Program online elektronikus könyv tartalmazza a legfontosabb eredményeket és végig vezeti az olvasót a projekt megvalósításának főbb lépésein.
Szervezet: Bajai III. Béla Gimnázium
A projekt címe: healTH AT School (THATS) - Egészséges életmód az iskolában
Koordinátor: Páli Noémi
A projekt honlapja ITT érhető el.