Egyedülálló spanyol kultúra és történelem - Az Európa 2000 Gimnázium beszámolója Oviedoból
Az iskola 4 diákja és 2 pedagógusa a második Erasmus+ mobilitás alkalmával, Oviedoban tapasztalhatta meg a nemzetközi hangulatot.
Az Európa 2000 Gimnázium több éve vesz részt aktívan különböző Erasmus+ programok lebonyolításában, szervezésében. Bár a mindenkit és mindent érintő koronavírus járvány több évig nem tette lehetővé az utazást, már hosszú évek óta készültek olasz, spanyol, litván, valamint svéd partneriskoláikkal az együttműködésre. Már októberben sikeresen lezajlott a program első mobilitása Budapesten, és azóta nagy lelkesedéssel várták, hogy külföldi diáktársaikkal kollaborálva valós problémákat oldjanak meg és szerezzenek életreszóló élményeket.
Februárban lehetősége volt az iskola 4 diákjának és 2 pedagógusának Spanyolországba utazni a program második mobilitására: az európás diákok és oktatóik az Asztúriai hercegség fővárosaként szolgáló Oviedoban tapasztalhatták meg a nemzetközi hangulatot és az egyedülálló spanyol kultúrát és történelmet. Lehetőségük volt részt venni városnézésen, kajakoztak társainkkal, valamint a helyi konyhába is belekóstolhattak.
A szállástól mindössze pár perces buszúttal elérhető Moreda városában található partnerük, az I.E.S. Valle d Aller középiskola diákjai a konfliktusok mediálisát tették a látogatásuk fókuszává, és megosztották velük az általuk használt technikákat az intézményen belüli konfliktusok megoldására. Prezentálták azt a folyamatot, amivel képesek voltak önszerveződő középiskolai kört építeni a konfliktusok megoldása köré proaktív diákokból.
"Izgatottan várjuk, hogy a külföldön elsajátított tudatást alkalmazhassuk iskolánkban. Összességében, nagyon örülünk, hogy a program részesei lehettünk: olyan felejthetetlen élményeket szereztünk és életre szóló barátságokat kötöttünk, amelyek biztosan végigkísérnek minket életünk során."
>> A spanyol mobilitásról és életérzésről egy videós összefoglalót is készítettek, amit IDE KATTINTVA lehet megtekinteni.