Erasmus30 Szabadegyetem
Az Erasmus+ program arcai kihozták a maximumot a külföldi ösztöndíjas időszakukból
Felejthetetlen élmények, jól kamatoztatható tudás, életre szóló kapcsolatok. Ezekről meséltek az Erasmus30 Szabadegyetem előadói, akik között volt startup vállalkozó, televíziós műsorvezető és ifjúsági olimpiai bajnok is.
Volt, akinek új irányt vett az élete, másnak az Erasmus indította be a karrierjét, és volt, aki a külföldi ösztöndíja alatt jött rá, hogy képes megvalósítani az álmait. Az Erasmus+ program 30. születésnapja alkalmából megrendezett esemény egyik tanulsága, hogy bár az első lépéseket sokszor nehéz megtenni, megéri pályázni az Európai Unió legnépszerűbb programjában.
Glaser Katalin animációs filmrendező például görögországi ösztöndíja alatt fotók helyett folyamatosan rajzokat készített. Ezekből állt össze később FIN című diplomafilmje, amellyel a világ számos fesztiválján nyert díjat. Az Erasmus „mágikus élmény” volt számára, mert az ott kapott visszajelzéseknek köszönhetően hitte el magáról, hogy képes filmet csinálni.
Galán Angéla televíziós műsorvezető saját identitását találta meg a soknemzetiségű Londonban, ahol nem számított, hogy ő szlovákiai magyar vagy magyarországi szlovák. Mióta el tudja magát helyezni a világban, bárhol képes otthon érezni magát. Az identitáskeresésről szóló dokumentumfilmje több díjat is nyert, munkájában pedig nap mint nap hasznát veszi az erasmusos tapasztalatoknak.
Jentetics Kinga svájci Erasmus ösztöndíja alatt tanulta meg az üzleti életben elengedhetetlen pontosságot, magas szintre emelte a német nyelvtudását és elsajátította azt a fajta globális világnézetet, ami PublishDrive nevű vállalkozása sikeréhez is hozzájárult. Startup cége íróknak segít e-könyveket publikálni, és mára 44 ország 1000 kiadójával áll kapcsolatban. Sikereinek köszönhetően a Forbes magazin legtehetségesebb európai fiataljainak listáján is szerepel.
Földi Barbara a vállalkozói lét egy másik oldalát mutatta be. Könyvek nélkül, a gyakorlatban tanulta meg, hogyan tud működtetni egy céget. Mára a hobbijából lett a hivatása, társadalmi vállalkozás keretei között hulladékokból készít különféle használati tárgyakat, és az Erasmus+ program támogatásával nemzetközi projekteket valósít meg, valamint Európa-szerte képzéseket tart a témában.
Holicza Péter sportolóként vált ismertté: ifjúsági olimpiai bajnok kajakos. Egyetemi évei alatt négyszer nyert el Erasmus tanulmányi, illetve szakmai gyakorlati ösztöndíjat, ennek köszönheti nyelvtudását, számtalan barátját és későbbi munkáját is. A nemzetközi mobilitás iránti elkötelezettsége a mai napig megmaradt, jelenleg doktoranduszként ezen a területen kutat és pubikál.
Vigh Bori, a backpacker.hu szerzője az álmait valósította meg azzal, hogy elkezdett utazni. Egyik első nagy útját spanyolországi Erasmus ösztöndíja jelentette, azóta pedig a világjárás az élete: utazásairól blogot vezet, előadásokat tart és nemrég jelent meg első könyve. Szerinte, ha az álmokat célokká, a kifogásokat pedig feladatokká alakítjuk át, bármit elérhetünk az életben.
Szó Gellért cukrász két egymást követő évben is megnyerte a Magyarország tortája versenyt, idén pedig zsűritagként vesz részt a megmérettetésen. Saját bevallása szerint sikeréhez a Franciaországban töltött Erasmus szakmai gyakorlata is hozzájárult, hiszen ott ismerte meg azt a mentalitást, amely a mai napig meghatározza a munkáját: a folyamatos fejlődés és fejlesztés fontosságát. Desszertjei izgalmas ízvilágot képviselnek, amit a rendezvényre készített exkluzív Erasmus+30 tortája is bizonyított.
Barka Daniella Cipruson volt EVS önkéntes, egy kísérő nélküli, kiskorúak számára működtetett menedékotthonban. Daniella szerint az EVS jó lehetőség, hogy találkozz különböző kultúrájú, eltérő vallású, más kontinensekről származó emberekkel, ami megtanít az elfogadásra, hiszen mindenki egyedi és pont ez az, ami különlegessé tesz minket.
Bodrogi Flóra Ausztriában volt Erasmus+ hallgató, majd szakmai gyakorlatát is ebben az országban töltötte. Élete legjobb döntésének tartja, hogy pályázott az ösztöndíjra.
Becsei Attila Portugáliában, Lisszabonban töltött fél évet Erasmus+ hallgatóként, ezalatt rengeteg új élménnyel, tapasztalattal és baráttal lett gazdagabb. Lényegesen megváltozott a világról alkotott képe, sokkal nyitottabb, befogadóbb lett az új dolgokra.
Szabó Róbert az Erasmus+ program segítségével kilépett a komfortzónájából: az irodai környezetből egy svédországi ökofaluba ment önkénteskedni. Róbert sok mindent tanult a svédektől, tapasztalatairól blogot is ír, hogy azokat másokkal is megossza. A svéd kalandok hatására álma, hogy társadalmi vállalkozóként folytassa, jelenleg ezen dolgozik.
Szakmai konferenciát is szerveztünk a program 30. születésnapjára: az ünnepi beszédeket és a Nívódíjak átadását módszertani előadások és workshopok követték. Az erről szóló beszámolónk ITT olvasható.