"Nem gondoltam volna, hogy ilyen sikereim lesznek" - Így zajlott az Európai Szakképzési Hét

A tematikus hét célja az volt, hogy rávilágítson a szakképzési szektor jelentőségére Európa jövőjének alakításában.

Idén október 23 és 27 között zajlott az Európai Szakképzési Hét, mely különböző helyi, regionális és országos szervezetek, illetve partnerintézmények rendezvényein keresztül adott lehetőséget a szakképzési (VET) szektor minden résztvevőjének, hogy bemutassa legjobb gyakorlatait és inspirálhasson másokat.

Az Európai Bizottság 2016-ban indította el a kezdeményezést annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a szektor kulcsfontosságú szerepére nem csupán a személyes és szakmai fejlődés, de a gazdasági, éghajlati és társadalmi kihívásokra való reagálás szempontjából.

Események sora várja az érdeklődőket egész évben

2023-at az Európai Bizottság a Készségek Európai Évének nyilvánította, melynek részeként– számos nemzetközi esemény mellett – az Európai Szakképzési Hét is megvalósult. Így a korábbi évekhez hasonlóan idén is számos program várta az érdeklődőket Európa-szerte.

Már a tematikus hét előtt kezdetét vették a szektorhoz kapcsolódó nagyszabású rendezvények. Szeptember 5. és 9. között került megrendezésre a szakmák olimpiájának európai változataként ismert EuroSkills 2023. A WorldSkills Europe szervezet tagállamai által közösen, kétévente megrendezésre kerülő versenynek idén a lengyelországi Gdańsk adott otthont.

A háromnapos rendezvénysorozaton remekeltek a fiatal magyar szakemberek. Kérdéseinkre Skultéti Zita, Tóth Levente és Adamcsek Gergely, a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum tanulói meséltek élményeinkről.

„A kezdetekben, az első versenyem után, nem gondoltam volna, hogy ez vár rám, hogy ilyen sikereim lesznek. Ez mindig motivál a következő versenyre. Az Erasmus+ programnak köszönhetően pedig az oktatóim személyesen, a helyszínen is szurkolhattak nekem. Jó látni, hogy Magyarországon és nemzetközi szinten a fiatalok ilyen nagy elszántsággal és szenvedéllyel űzik a szakmájukat.” – mondta el Skultéti Zita.


Szintén a programsorozat előkészítéseként zajlott a Szakmai Kiválósági Fórum 2023 Amszterdamban, szeptember 25-26-án. A rendezvényen 400 országból, több mint 40 résztvevő vitatta meg a szakképzési kiválósági központokra irányuló kérdéseket és fejleményeket, és oszthatta meg jó gyakorlatait.

Az Európai Szakképzési Hét részeként és az előtt Magyarországon is számos rendezvényt szerveztek a szektor szereplői és az az iránt érdeklődők.

A magyar programok listája itt érhető el: Events and Activities (europa.eu)

Idén azonban nem csak október 23 és 27 között, hanem akár utána is várják a szektorhoz kötődő programok feltöltését Készségek Európai Évének eseményeinek listájára. 
Az eseményeket interaktív térkép segítségével is nyomon követhetik!


Több mint egy hét: a Készségek Európai Éve és a szakképzési szektor

A tematikus év célja, hogy felhívja a figyelmet meglévő készségeink értékességére, az újak megszerzésének fontosságára és arra, hogy mindezek hogyan szolgálják az egyén és az Európai Unió érdekeit. 2023-ban ez kiemelt prioritás, hiszen a munkavállalók a megfelelő készségek birtokában nemcsak szélesebb és minőségibb munkalehetőségekhez juthatnak, de tevékenységükkel növelik a vállalatok versenyképességét, hozzájárulnak a fenntartható gazdasági- és társadalmi növekedéshez, miközben előmozdítják a zöld- és digitális átállást.

„Egyrészt világot látnak, kinyílnak előttük olyan kapuk és lehetőségek, amik az Erasmus+ nélkül nem lennének: megismernek más kultúrákat és fejlődnek a szakmájukon belül, tanulnak és növekszik az elhivatottságuk.

A külföldi környezet a legtöbb tanulónknak alapvetően kívül esik a komfortzónáján és rengeteg új feladattal, kihívással találkoznak. Ilyen helyzetben feltalálni magukat egyértelműen fejleszti a problémamegoldó készséget, ami jelenleg az egyik kulcsfontosságú, a munkaerőpiac által is elvárt képesség.”osztotta meg Tóth Judit Emma.


Nem csak az eseményeket, a sztorikat is várják

A szakképzés felvértezi a végzetteket azokkal a munkaerőpiacon való helytállás szempontjából kulcsfontosságú készségekkel, amelyekre szükségük van jelenben és a jövőben egyaránt.

Ezt a tanulást azonban mindenki más útvonalon vagy formában teszi meg. A szakképzés során elsajátított tudás és az innovatív gondolkodás egyedülálló eredmények széles skáláját fedheti le, a környezetbarát anyagokból készült ruhák tervezésétől a fenntarthatóbb jövő felé vezető útvonalak nyomon követésére szolgáló alkalmazások fejlesztéséig.

A szakképzési szektorhoz köthető sikertörténetek megosztását várják a Készségek Európai Évében!

A VET Sztorikat az alábbi linken lehet megosztani: Call for Skills Stories! Send us your skills story for our website (europa.eu)


VET_week

Híreink a témában:

További információk: