Van beleszólásod! Parlamenti Ifjúsági Nap 2024

Kezdés: 2024-11-29 10:00:00
Befejezés: 2024-11-29 16:00:00

Középiskolás osztályok, csoportok jelentkezését várjuk a november 29-i Parlamenti Ifjúsági Napra!

A létszám betelt, már csak várólistára tudunk jelentkezést elfogadni!

Parlament ülésterem

Mindannyiunk számára fontos, hogy a fiatalok megtanuljanak beleszólni a róluk szóló döntésekbe, a jövőben pedig aktívan részt vegyenek az őket érintő közösségi ügyek megoldásában. Ezért szervezzük meg immár tizenharmadik alkalommal a Van beleszólásod! Parlamenti Ifjúsági Napot.

A Parlamenti Ifjúsági Napon részt vevő 300 diák a nap során hazai és európai uniós parlamenti képviselőkkel beszélgethet, csapatot alkotva gondolkodhat a társaival közösen egy műhelyfoglalkozás keretében, bejárhatja az Országházat és megismerkedhet az EU ifjúsági lehetőségeivel, az Erasmus+ programmal és az Európai Szolidaritási Testülettel.

A programra 11-12-13. évfolyamos középiskolai osztályok, csoportok jelentkezését várjuk.
Egy osztály/csoport részéről minimum 20, maximum 30 diák és két kísérő részvételét tudjuk támogatni. 

A létszám betelt, már csak várólistára tudunk jelentkezést elfogadni!

Programterv

10.30-10.45Megnyitó (Felsőházi ülésterem)
10.45-11.00Hallasd a hangod! - szavazás
11.00-12.20A) Kérdezd a képviselőt! - fiatalok és döntéshozók párbeszéde
B) Alakítsd a jövőt! - műhelymunka
12.20-13.15Ebédszünet
13.15-14.35A) Kérdezd a képviselőt! - fiatalok és döntéshozók párbeszéde
B) Alakítsd a jövőt! - műhelymunka
14.35-14.50Díszőrség bemutatója
15.00-15.30Parlamenti séta

A programváltozás jogát fenntartjuk!

A részvétel ingyenes
A felhívás részletei és a jelentkezéshez szükséges feladatok részletes leírása a programra való felhívás hivatkozásra kattintva érhető el.

Jelentkezési határidő: 2024. október 16. éjfél
A létszám betelt, már csak várólistára tudunk jelentkezéseket elfogadni!