Európai Integrációs Díjat nyert az Erasmus+ program
Az Erasmus+ május 7-én Barcelonában átvehette az Európai Integrációs Díjat a Cercle d'Economiától.
A European Integration Award olyan kezdeményezéseket ismer el, amelyek politikai, civil társadalmi vagy közösségi szolgálat révén erősítették az európai egységet.
A díjat Roxana Mînzatu, az Európai Bizottság szociális jogokért és készségekért, minőségi munkahelyekért és a felkészültségért felelős ügyvezető alelnöke személyesen vette át.

Beszédében az Erasmus+ programot a nyitott, egységes, értékeiben bízó és a jövőjébe fektető Európa szimbólumaként jellemezte. Kiemelte az Erasmus+ létfontosságú szerepét a befogadás, az aktív szerepvállalás és a közös európai identitás előmozdításában.
A jövőre nézve hangsúlyozta: biztosítani kell, hogy az Erasmus az európai oktatás szerves részévé váljon és minden gyermek Európában részese lehessen legalább egyszer az Erasmus-élménynek.
„Ez az én elképzelt célom az Erasmus+ program és a fiatal generáció jövője számára: Erasmus mindenkinek.”
Az Erasmus+ 1987 óta több mint 16 millió ember számára teszi elérhetővé a mobilitási, képzési, munkavállalási és önkénteskedési lehetőségeket, országhatárokon átívelően.
A program elősegíti a határokon átnyúló oktatás és csereprogramok megvalósítását; támogatja a befogadást minden oktatási szektorban; erősíti az EU értékeit, mint az aktív polgárság és a demokrácia; és életvezetéshez és munkavállaláshoz szükséges készségekkel ruházza fel az egyéneket.
Tekintse meg videón a díjátadót a cikk forrásául szolgáló hírben:
Erasmus+ programme receives Cercle d'Economia award for European Integration | Erasmus+
A kép forrása: Európai Bizottság
További felhasznált forrás