Kalandra fel! - A külföldi élmények találkozója
Április 24-én, negyedik alkalommal valósult meg a Tempus Közalapítvány szervezésében a Kalandra fel! - Külföldi élmények találkozója című esemény, amelyen 40 fiatal vett részt.
Az Európai Ifjúsági Hét (2026. április 24 - május 1.) nyitóeseményén többségében olyan fiatalok vettek részt, akiknek már van nemzetközi mobilitási tapasztalata: DiscoverEU utazóként bejárták Európát, Erasmus+ ifjúsági csere résztvevők voltak, külföldi egyetemen tanultak Erasmus+ vagy Pannónia ösztöndíjjal, vagy önkéntesként tevékenykedtek egy másik országban.
Csoportkép a Kalandra fel! rendezvény résztvevőiről
Idén az Európai Ifjúsági Hét központi témái a szolidaritás és a méltányosság. Ennek jegyében Európa-szerte különböző programok várják a fiatalokat, amik során megismerkedhetnek számos mobilitási lehetőséggel.
A Kalandra fel! esemény szintén ezt a célt szolgálta, helyszínét az A38 hajó biztosította, ahol 40 fiatal gyűlt össze péntek délután.
A programot Szabó Csilla, a Tempus Közalapítvány kommunikációs igazgatója nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta a nemzetközi mobilitási programok sokszínűségét.
Kiemelte, hogy a fiatalok akár már 13 évesen is be tudnak csatlakozni a külföldi projektekbe. Mind az ifjúsági, iskolán kívüli programok (DiscoverEU, ifjúsági csere, önkéntesség), mind pedig a formális tanulás (Erasmus+ szakképzési, középiskolai és felsőoktatási lehetőségek, Pannónia Ösztöndíjprogram, egyéb ösztöndíjak) hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok élményeket és tapasztalatokat szerezzenek, és különböző készségeik (nyelvi, kommunikációs, döntéshozó, stb) fejlődjenek.
Szabó Csilla, a Tempus Közalapítvány kommunikációs igazgatója nyitotta meg a rendezvényt
A program során a résztvevők megoszthatták egymással saját nemzetközi élményeiket, személyes történeken keresztül megismerhették a felmerült kihívásokat, sikereket és mindazt a sok-sok tapasztalatot és tudást, amivel a kinti időszak alatt gazdagabbak lettek: önismeretük, kommunikációs készségük fejlődött, magabiztosabbak, nyitottabbak és elfogadóbbak lettek. Megismerhettek más kultúrákat, és akár életre szóló barátságokat is kötöttek.
Boldog pillanatokban sem volt hiány
Az emlékek felidézése megadta a jó hangulatot, egy rövid időre mindenki egy „képzeletbeli utazás” részese lehetett. A külföldi kalandokról szóló élménybeszámolók inspirálták a fiatalokat arra, hogy a jövőben minél több mobilitási lehetőséget kipróbáljanak, vagy éppen belevágjanak életük első nagy kalandjába. Ehhez kaptak segítséget a Tempus Közalapítvány munkatársaitól is, akik részletesen bemutatták a mobilitási programokat és minden felmerült kérdésre válaszoltak a helyszínen.
Kiscsoportos foglalkozás a Kalandra fel! rendezvényen