Környezetkímélő megoldásokat keresve utaztak a jövőbe a szegedi technikumosok

A Szegedi SZC Csonka János Technikum diákjai az Erasmus+ projekt keretében Németországba látogattak, hogy megismerkedjenek az elektromos autók világával.

Szegedi SZC Csonka János Technikum diákjai
Környezetkímélő megoldásokat keresve utaztak a jövőbe a szegedi technikumosok

Szegedi SZC Csonka János Technikum diákjai és tanárai nemrég tértek vissza egy időutazásból – legalábbis a közlekedés jövőjéből.
Az intézmény 2023-ban sikeresen zárta „Időutazás – az old timertől az elektromos autóig” című Erasmus+ projektjét, amelynek során a tanulók és a tanárok a német autóipar legmodernebb technológiáival ismerkedhettek meg.

A technikum már korábban is részt vett az Erasmus+ programban, ekkor azonban még csak partnerként. Ennek sikerességén felbuzdulva 2021-ben megpályázták, megnyerték és elindítottak saját, önálló projektjüket. A közlekedés, szállítmányozás, logisztika, valamint a rendészeti és gépészmérnöki területeken magas színvonalú képzéseket kínáló intézmény célja egyértelmű volt: felkészíteni a fiatalokat a fenntartható közlekedés kihívásaira és a jövő autóipari megoldásaira. Mindezt a legmodernebb technológiák egyik központjában, Németországban.

A diákok, tanárok és az iskolai is felkészül a jövő kihívásaira

A projekt során három diák négy hétre Güstrowba, öt diák pedig két hétre Lipcse melletti Schkeuditzba utazhatott szakmai gyakorlatra. A német autószerelő műhelyekben a diákok megismerkedhettek az alkalmazott modern technikákkal és szakmai újításokkal.
A robottechnika és a mechatronika rohamos fejlődése forradalmasítja az autóipart. A gyakorlat során szerzett ismereteikkel a diákok felkészültebbek lesznek a jövő kihívásaira. Az elektromos és hibrid autók területén elsajátított új módszereket nemcsak a német műhelyekben, hanem itthoni képzésük során is hasznosíthatják. Az ipar 4.0 koncepciójának beépítésével az iskola képzései még közelebb kerülnek a valós piaci igényekhez, és biztosítják, hogy tanulóik a legkorszerűbb technológiákkal és eljárásokkal ismerkedjenek meg, és dolgozhassanak.

Nemcsak a diákok, hanem három tanár is részt vett a programban. Egyhetes németországi látogatásuk során megismerkedtek a duális képzés sajátosságaival és a legújabb oktatási módszerekkel. Az új ismeretekkel felvértezve céljuk, hogy innovatív elemeket vezessenek be a hazai oktatásba, így még magasabb színvonalú képzést biztosítva a diákoknak.

A projektről az EPRP honlapján olvashatnak részletesebben: erasmus-plus.ec.europa.eu

Az „Időutazás” projekt bizonyította, hogy a szakképzés sosem unalmas. A diákok egy olyan kalandban részesültek, amely során nemcsak a szakmai tudásukat bővíthették, de új kultúrával és emberekkel is megismerkedhettek.

Az ilyen programoknak köszönhetően a fiatalok nyitott, kreatív és alkalmazkodóképes személyiségekké, szakemberekké is válhatnak.

Forrás: erasmus-plus.ec.europa.eu
Fotó: Időutazás - az old timertől az elektromos autóig – Keresési találatok | Facebook