Maximális résztvevői elégedettséggel zárult Magyarország legnagyobb Erasmus+ szakképzési pályázata

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum szakképzési akkreditációs projektje keretében 232 diák, 51 kísérő, 100 munkatárs és 6 meghívott szakértő mobilitása valósult meg.

Az akkreditációs konzorciumban részt vevő 11 iskola tanulói és munkatársai a centrum 2020-as megalakulása óta aktívan kihasználják az Erasmus+ program adta lehetőségeket, így szerezve nemzetközi tapasztalatokat, életre szóló élményeket, melyeket tanulmányaikban, munkájukban és az intézmény nemzetköziesítésében is fel tudnak használni.

A részt vevő iskolák közül 2023-ban hárman nyerték el a lehetőséget, hogy részt vegyenek az Európai Parlament „Nagykövet iskola” programban, aminek köszönhetően az Európai Unióról szóló ismereteket még szélesebb körben meg tudják osztani, ezzel is segítve a résztvevők minél sokrétűbb felkészítését a külföldi programokra.

A nemrég lezárt projektben rendkívül magas arányban kerültek bevonásra kevesebb lehetőséggel rendelkezők (23%), akik valamilyen tartós egészségügyi probléma vagy tanulási nehézség miatt extra figyelmet igényeltek a program során. A 338 résztvevő közül 275-en valósítottak meg vegyes mobilitást, kihasználva a virtuális felkészítést, a programmal és a partnerrel való előzetes megismerkedést, ennek is köszönhető, hogy a résztvevők 92,04%-a érezte úgy, hogy a külföldi mobilitásra teljesen fel volt készülve.

agrarszakkepzes_1

Az egyik diák a beszámolójában a következőket emelte ki:

„Emberileg sokat fejlődtem a kint létünk alatt. Sokat változott a felfogásom, elkezdtem felnőttként látni a körülöttem lévő eseményeket. Csodálatos emberek vettek minket körül, rengeteg szeretettel. Az út minden pillanatát élveztem.”

A munkatársi kurzusok minőségével 99,38%-ban voltak elégedettek a kollégák, ami azt jelenti, hogy a 64 résztvevő olyan készségeket szerzett, melyeket a mindennapos oktatás fejlesztésére is tud fordítani. A külföldi programokon megszerzett jó gyakorlatokról mind a diákok, mind a kollégák beszámolnak, így a jelentkezők létszáma évről évre jelentősen növekszik.

„Nagyon hasznos volt látni egy másik oktatási profilt, betekinteni egy-egy konkrét diáktevékenységbe, összehasonlítási alapot kapni. Rendkívüli volt a különböző országokból jövő kollégákkal történő tapasztalatcsere. Rávilágított arra is, hogy milyen területeken lehet és kell még fejlődni.” – mondta egy program résztvevő oktató.

Ebben az évben a 2020-ban kialakított Erasmus-terv is értékelésre került, amiben a három meghatározott célkitűzés elérése is folyamatos és a tervek szerint halad:

  • Korszerű szakképzés biztosítása a nemzetközi gyakorlatok segítségével.
  • Nemzetközi együttműködések fejlesztése.
  • A résztvevők szakmai és személyes kompetenciáinak folyamatos fejlesztése külföldi tapasztalatok segítségével.

A projekt keretében 42 szervezettel működött együtt a centrum, akik között voltak céges gyakorlati helyek, szakképző intézmények, szakmai szervezetek, képzésszervezők, a mobilitások pedig 21 országban valósultak meg. A legtöbben Dániába utaztak, ugyanis egy mezőgazdasági és egy élelmiszeripari iskolával is tartós kapcsolatot ápol a centrum és hosszú évek óta működnek velük együtt. A célországok között szerepelt még többek között Izland, Spanyolország, Portugália, de Svájc is, ahol 2021 óta lehet Erasmus programot megvalósítani annak ellenére, hogy nem EU tagország.

agrarszakkepzes_2

Vannak olyan diákok, akik valamilyen tanulási nehézség miatt idegen nyelven nem tudnak egy gyakorlati helyen helyt állni. Számukra Erdélyben szervezünk rövidebb programokat, ahol fejleszthetik szakmai képességeiket. Ez kiváló lehetőség arra is, hogy a külhoni magyarsággal a kapcsolatot szorosabbra fűzzük a pályázat keretében, ami egyre népszerűbb a munkatársak és a diákok körében is.

Kiemelendő még, hogy a mobilitást megvalósítók 97,83%-a érezte úgy, hogy szívesen fogadták és jól beilleszkedett a fogadó szervezetnél / intézménynél. A programban résztvevők közül 80-an használták ki a fenntartható közlekedést az úticélra való eljutáshoz, ami jelentős fejlődés a korábbi évekhez képest és tükrözi az egyik Erasmus-alapelv, a környezeti fenntarthatóság megvalósulását is.