Megjelent a Pályázati Pavilon legújabb száma

Idén ünnepli 25. évfordulóját a Tempus Közalapítvány, ezért a Pályázati Pavilon 2021-es kiadásában kiemelten foglalkozunk a pályázók szolgálatában töltött negyedszázaddal.

Magazinunkban ezúttal is számos témáról olvashatnak, köztük programjaink újdonságairól, a közelmúlt eseményeiről és arról is, hogyan hatottak a világjárvány kihívásai a nemzetközi mobilitási lehetőségekre.

A Tempus már 25 éve elkötelezetten dolgozik az oktatás és képzés minőségének fejlesztéséért. Az általunk kezelt programok közül a Pályázati Pavilon lapjain többek között bemutatjuk az Erasmus+ program és az Európai Szolidaritási Testület új programszakaszának újdonságait, a PROFFORMANCE nemzetközi projekt céljait, és beszámolunk a STAIRS projekt eredményeiről, amelynek témája a társadalmi befogadás előmozdítása.

Sokan el sem tudják képzelni, milyen lehet kiutazás nélkül részt venni egy külföldi képzésben – Campus Mundi ösztöndíjas hallgatók megosztották velünk tapasztalataikat, elmesélik, milyen élmény volt virtuálisan teljesíteni egy-egy szemesztert. A digitalizáció és az online megoldások keresése égető feladat a köznevelési területen is, így számba vettük azokat a tevékenységeket, amelyek hozzájárultak az Európai Bizottság digitális oktatási cselekvési tervéhez, melyben a Tempus Közalapítvány is szerepet vállalt.

Hagyományainkhoz hűen idén is bemutatjuk az Erasmus+ Nívódíjasokat. Cikkeinkből megismerhetnek olyan kiemelkedően megvalósított projekteket, melyek a mezőgazdasági oktatás korszerűsítését, a vendéglátás fenntartható átalakítását, vagy éppen az élelmiszer-pazarlás csökkentését tűzték ki célul.

További témáink

  • A DiscoverEU segítségével újra felfedezhetik Európát a 18 éves fiatalok
  • „Közösen jobbak vagyunk, erősebbek és versenyképesebbek” – Bemutatkozik a Pécsi Tudományegyetem Nemzetköziesítési Akadémiája
  • Sikerek és eredmények az Európa a polgárokért program elmúlt 7 évében
  • ECVET tanulmánykötet – Megalakulástól a mai napig, szakértői szemmel

Lapozza át online az új Pályázati Pavilont vagy töltse le PDF-ben!