Szemléletváltás a szakképzésben

Európában a tudás és az oktatás fogalmának globális újraértékelődése nyomán megszületett a tanulási eredmény fogalma.

Európában az elmúlt években a tudás és az oktatás fogalmának globális újraértékelésének vagyunk tanúi. A témával számos tanulmány foglalkozott, amelyek alapján elmondható, hogy a sikeres tanulás két modelljét különböztetjük meg. A hagyományos megközelítés azon a feltételezésen alapul, hogy a tudás a tanulás eredményeként az egyén szerzeménye. A másik modell, az aktív tanulási megközelítés, amely a szociális kapcsolatok és helyzetek erőteljes szerepét hangsúlyozza, amelyben a tanulás végbemegy. Az aktív tanulás megközelítést számos Európai Uniós intézmény támogatja, álláspontjuk szerint ez a megközelítés sokkal inkább megfelel korunknak, mivel magában foglalja a nem-formális és az informális környezetben végbemenő tanulást is. Az Európai Uniós szakpolitikák új megközelítésének legnagyobb eredménye a tanulási eredmény fogalma, amely várhatóan az egész európai oktatási rendszer mércéje lesz a jövőben.

Tanulási eredmény – a közös nyelv

A képesítések hazai és európai elismertethetőségét, összehasonlíthatóságát, átláthatóságát a tanulási eredmény, mint közös „nyelv” teremti meg. A képesítések tanulási eredmény alapú megközelítése gyakorlatilag azt vizsgálja, hogy a tanuló egy meghatározott képzési/tanulási szakasz befejezésekor milyen szintű ismeretekkel rendelkezik, mennyire érti, s milyen mértékben képes értelmezni ezeket az ismereteket, miként tudja a megszerzett tudást alkalmazni, illetve, hogy szert tette-e egy adott terület eredményes és autonóm műveléséhez szükséges kompetenciákra. Nem azzal kell tehát foglalkozni, hogy valaki valamit meddig és hol tanult, hanem milyen ismereteket, képességeket és kompetenciákat szerzett meg. Ez azt jelenti, hogy a kompetenciák értékelése nem az input-tényezők (azon képzési folyamatok időtartama, helyszíne és pedagógiai módszere, amelyekben a kompetenciákat megszerezték) alapján, hanem a meghatározott tanulási eredmények elérése (learning outcomes) alapján történik.

A tanulási eredmények arra vonatkozó kijelentések, hogy a tanuló mit tud, mit ért, és mire képes, miután lezárt egy tanulási folyamatot, függetlenül attól, hogy hol, hogyan, mikor szerezte meg ezeket a kompetenciákat.

A tanulási eredmények fogalmának bevezetése maguknak az intézményeknek és a tanároknak a szemléletét kívánja megváltoztatni, azzal, hogy bevezeti a „tanárközpontú megközelítés” helyett az „eredményalapú” megközelítést az egyes nemzetek oktatási rendszereiben. A nemzetközi tendenciák egyértelmű elmozdulást mutatnak a hagyományos oktatóközpontú megközelítés felől a tanulóközpontú megközelítés felé. Ebben az értelemben nem az oktatási, tanítási folyamat és annak a szabályozása a lényeges, hanem a tanulás eredménye, azaz, hogy egy tanulónak a tanulási folyamat végére mit kell tudnia, átlátnia, megcsinálnia, alkalmaznia, és annak a bizonyítása, hogy az adott tanulási eredményeket valóban birtokolja-e. A tanárközpontú megközelítésnek a hátrányát jól modellezi az a példa, amikor a végzés (bizonyítványszerzés) előtt álló tanulókat azzal a kérdéssel hozzuk zavarba, hogy mihez értenek, mi az, amit a bizonyítvánnyal a kezükben másnap a munkahelyen el tudnak végezni. A tanulók ilyenkor jellemzően azt sorolják fel, hogy mit tanultak. Sok tantárgyat, ismeretet tanulnak, de ezek sokszor nem kapcsolódnak össze a fejükben és nem érnek össze komplex tudássá, nem válik világossá számukra, hogy a megszerzett tudások komplex alkalmazásával milyen tevékenységet tudnak elvégezni. A hagyományos oktatóközpontú megközelítésben a tanítás és tanulás az egyes tantárgyakra és a tanítás-tanulási folyamat egyes szakaszainak teljesítésére fókuszál és nem az eredményre, azaz a tervezett, elérni kívánt tanulási eredményekre.

A tanulóközpontú megközelítés során – amelynek alapvető jegye a tanulási eredményekben való gondolkodás – a tanítási folyamat abból a szempontból lényeges, hogy a tanárnak/oktatónak olyan tanulástámogatási és módszertani repertoárral kell rendelkeznie, amellyel elő tudja segíteni a meghatározott tanulási eredmények elérését. Tehát nem a tananyagból kell kiindulni és nem azt kell megtervezni, hogy én, mint tanár mit akarok tanítani, hanem abból kell kiindulni, hogy a tanulónak milyen tanulási eredményeket kell birtokolnia ahhoz, hogy adott tevékenységet, munkaterületi feladatot, munkakört el tudjon látni. A tanárnak a kívánt tanulási eredményekből kell kiindulnia és visszafelé kell terveznie. A kiindulópont, hogy mire kell képessé tennie a tanulót, és ennek alapján kell meghatározni, hogy a kívánt tanulási eredmények elérése érdekében milyen ismeret és kompetencia elemeket és azokat milyen módszerekkel és eszközökkel kell tanítani és fejleszteni ahhoz, hogy a képzésben résztvevő elérje a kívánt tanulási eredményt.

A tanulási eredmény alapú megközelítésnek lényegi eleme a mérés és értékelés. Objektív mérőeszközökkel kell mérni és értékelni az egyén által birtokolt tanulási eredményt. Nem elég a tananyagot és az óra menetét, a módszereket, eszközöket megtervezni, hanem azt is meg kell határozni, hogyan lehet az adott tanulási eredményt a legobjektívebben és legeredményesebben mérni és értékelni. Az értékeléssel szemben támasztott követelmények is megváltoznak. Nem azt kell mérni, hogy a tanulók mennyire alaposan sajátították el a tananyagot, a vizsga nem a tananyag reproduktív számonkérésére szolgál. Azt kell mérni, hogy az egyén valóban birtokolja-e a kívánt/meghatározott tanulási eredményeket. A vizsga a munkatevékenységre való alkalmasságot kell, hogy felmérje.

Míg a tanár számára a tanulási eredmény --> oktatási tevékenység --> értékelés a folyamat iránya, addig a tanuló számára a sorrend fordított. A tanuló számára az értékelés határozza meg a tananyagot. A tanuló azt tanulja meg, ami a sikeres vizsgához kell. A tanuló célja a sikeres vizsga, ő arra akar felkészülni, hogy a vizsgán sikeresen teljesítsen. Ez önmagában nem okoz problémát akkor, ha a képzési program tanulási eredmény alapú, mert a tanárnak az a célja, hogy a tanulási folyamat végére az egyén birtokolja a kívánt tanulási eredményt. A tanuló célja pedig hogy sikeres vizsgát tegyen. Mivel az értékelés tartalma, módszerei, kritériumai a kívánt tanulási eredményeket türközik, így a két cél egyfelé mutat.

Az oktatási folyamat központi eleme a tanulási eredmények egyértelmű azonosítása, megfogalmazása, amelyet azonban összhangba kell hozni a tanítási folyamattal (tananyag tartalma, tananyag felépítése, oktatási módszerek, tanítási stratégiák, eszközök, tanulástámogatás, időszükséglet, oktatási környezet) és az értékeléssel. A három elemnek harmonizálnia, illeszkednie kell egymáshoz. Ezáltal lesz a teljes oktatási folyamat átgondolt, strukturált, következetes, és ez teszi az oktatási folyamat egészét átláthatóbbá, és értelmezhetővé mindenki számára.