Gyakorlat teszi a mestert - a projektoktatás kézikönyve - átdolgozott kiadás
Kiadványunkban a projektoktatás gyakorlati sajátosságainak, a projektek értékelésének és digitális platformok használatának ismertetése mellett több jógyakorlatot is megosztunk.
A 21. századi tanulót, a mai Z és Alpha generációt egy év alatt annyi információ éri el, mint a nagyszüleiket egész életükben. A hagyományos óraszervezés keretein belül már nem lehet megfelelően megtanítani azt, hogyan fogadják be, értsék meg, kategorizálják, priorizálják és hasznosítsák a hatalmas mennyiségben és rendkívüli gyorsasággal érkező új ismereteket. Az oktatás, képzés különböző területein dolgozó szakemberek hosszú ideje jelzik a megújulás szükségességét, hogy a fiatalokat elérjük, felkeltsük a figyelmüket, motiválni és hatékonyan tudjuk őket tanítani.
Ha tanárként vagy oktatóként feltesszük magunknak a kérdést, hogy mi az átfogó célunk a tantárgyunk tanításával, akkor inkább a tanulók kompetenciáinak és személyiségének a formálását emeljük ki, valamint azt, hogy az adott tantárgy tanulása során szerzett ismeretek hogyan építhetők be a mindennapok gyakorlatába, hogyan válik tanítványunk a munkaerőpiacon versenyképessé és a társadalom hasznos tagjává. Másrészről a munkaerőpiac sem a hagyományos szakmai tudást várja el a munkavállalóktól, különösen a fiatal pályázóktól, hanem sokkal inkább az ún. transzverzális és szoft készségeket, mint pl. az analitikus és a kreatív gondolkodás, a komplex probléma-megoldás, a rugalmasság, a technológiai írástudás, és a vezetői képességek.
Figyelemmel követve a szakképzés területén bekövetkező változásokat, azt láthatjuk, hogy a szakképesítések kimeneti követelményeiben, valamint a megújult érettségi követelményekben fontos szerepet kap a projektszemlélet. A projektben történő problémamegoldás nemcsak azt segíti elő, hogy javul a tanulók együttműködése, fejlődik érvelési technikájuk és kritikus gondolkodásuk, hanem a tapasztalatra épülő, gyakorlatias feladatok során a diákok maradandóbb és mélyebb tudást képesek elsajátítani, mint a hagyományos módszerek alkalmazása által. A projektekhez kapcsolódó élményalapú tanítási módszer felkelti a tanulók kíváncsiságát az új ismeretek iránt, és növeli motiváltságukat a tananyag elsajátításában. A projektoktatás során a tanulás új dimenziója tárul eléjük, ráadásul megtapasztalják az iskolai körülményeken kívüli ismeret-elsajátítást, és így az élethosszig tartó tanulás értelmet nyer a számukra.
A projektek, a tervezéstől az ötletek megalkotásán át az eredmények bemutatásáig alapos munkát és átgondolt előkészületeket igényelnek. Jelen kiadványunk egy korábbi, 2022-ben kiadott ugyanilyen című könyv átdolgozott kiadása. Az új kiadvány, megtartva az előző munka fontos elemeit, pl. a projektoktatás elméleti hátterét és a projekt megvalósításának lépéseit a tervezéstől az eredmények disszeminálásáig, új fejezettel bővül, amely részletesebb bemutatja a projektek értékelését: a pedagógiai értékelés típusait, a projektekben alkalmazandó értékelési lehetőségeket és módszereket, valamint három olyan digitális alkalmazást, amely jól használható a projektekben való értékelésre, különböző módon és a projekt különböző szintjein.
Ahogyan a korábbi kötetben, ebben a kiadványban is több, szám szerint 6 db jógyakorlatot osztunk meg, amelyeket a különböző régiókban működő szakképző intézményekből gyűjtöttünk. Minden bemutatott projektek szorosan kapcsolódik az Erasmus+ programokhoz, ugyanakkor az is kitűnik, hogy hogyan lehet az Erasmus+ projekteket és a ezen nemzetközi projekteken keresztül megszerzett tapasztalatokat az intézmények mindennapi gyakorlatába integrálni.