Két hazai nyertes az Erasmus+ felsőoktatási partnerségi együttműködések pályázattípusban

A 2021-ben indult új Erasmus+ programszakasz továbbra is támogatja a Felsőoktatási partnerségi együttműködések pályázattípust, mely keretében idén két hazai nyertes is született.

Az Erasmus+ Felsőoktatási partnerségi együttműködések pályázattípusban 2021-ben is számos témakörben nyújtottak be pályázatot azok a szervezetek és intézmények, amelyek a nemzetközi partnerségek közös munkája által szeretnének hatással lenni a hazai és az európai felsőoktatás megújítására, korszerűsítésére. A 2021-es őszi fordulóban benyújtott hat magyarországi pályázat témái között szerepelt többek között a társadalmi egyenlőség kérdése a felsőoktatásban, és az intézményi adatrendszerek közti harmonizáció is. Ugyanakkor az utóbbi pályázati körökben észrevehetően nőtt a fenntarthatósággal foglalkozó projekttervek aránya, ami tükrözi a tágabb környezetünkben zajló folyamatokat.

A benyújtott hat hazai koordinációjú pályázatból ebben a fordulóban idén ősszel kettő nyert el támogatást 742.192 €, azaz közel 264 millió Ft összértékben.

A két nyertes projekt

  • a Pécsi Tudományegyetem Developing new curriculum outlines and learning materials on climate change's health impacts for medical schools, illetve
  • az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Improving the educational background of viticulture and enology to mitigate the negative impacts of climate change című pályázata.

Mit érdemes tudni az Erasmus+ Partnerségi együttműködések pályázattípusról?

A pályázó intézmények 12-36 hónapos időtartammal és minimum 3 szervezet együttműködésével szerezhetnek tapasztalatot, erősíthetik kapacitásukat és magas minőségű innovatív projekteredményeket fejleszthetnek a nemzetközi együttműködések során.

Bármilyen típusú jogi személy, azaz egyesület, alapítvány, más non-profit szereplő, kis- és középvállalkozás, állami és egyházi fenntartású intézmény is pályázhat. Fontos azonban, hogy a projekt a felsőoktatáshoz kapcsolódjon.

A projekt tervezését és a pályázat megírását segítő anyagok ezen a linken érhetők el, de a pályázók számára konzultációs lehetőség is biztosított, amely segíthet a felhívásra való felkészülésben.

További információk az Erasmus+ Partnerségi együttműködések pályázatról >>

A 2022-es évi pályázati benyújtási határidők

  • 2022. március 23. 12.00 óra
  • 2022. október 4. 12.00 óra.


Felmerülő kérdéseivel forduljon bizalommal a Tempus Közalapítvány munkatársaihoz: ka220hed@tpf.hu