Közel 300 ezer kiutazó, több mint 4 ezer támogatott projekt: a 35 éves Erasmus+ eredményei Magyarországon

Az Európai Unió programja több évtizede van jelen hazánkban, ez idő alatt rengeteg ember életére és intézmény működésére volt hatással.

Idén ünnepelte 35 születésnapját az Erasmus+, amely a külföldi tanulást és a szakmai fejlődést támogatja szerte a világon. Az Európai Bizottság egyik leghíresebb és legjelentősebb kezdeményezésébe több mint 10 millióan kapcsolódtak már be az oktatás, a képzés, az ifjúság és a sport területéről. Az 1987-ben alapított program 1998 óta van jelen Magyarországon, ekkor utaztak ki ugyanis az első hallgatók külföldre az ösztöndíj segítségével. 

Az Erasmus program a 2014-ben megújult – ekkor egészült ki a neve egy + jellel –, azóta magában foglalja a korábban más uniós programok ernyője alá tartozó köznevelés, szakképzés, felnőttkori tanulás és ifjúság szektorok mobilitási programjait is. Így már nem csak az egyetemisták számára elérhető az Erasmus-életérzés! 

Az Erasmus+ program több évtizedes működésének eredményessége tetten érhető a résztvevők személyes történetein és a magyar oktatási intézmények fokozatos nemzetközivé válásában. Bár a szemléletváltást és az egyénekre gyakorolt hatást nem lehet számokkal kifejezni, azt már igen, hogy hány ember utazhatott és hány projekt valósulhatott meg a program keretén belül. 

A Tempus Közalapítvány és az Európai Bizottság adatait felhasználva infografikákon mutatjuk be, hány magyar hallgató és hova utazott Erasmus-ösztöndíjjal az 1998-as magyarországi indulása óta, illetve milyen eredményeket ért el a kibővült program a 2014-es megújulása óta. 

Erasmus35 felsőoktatás infografika

Erasmus35 all sector infografika


A program születésnapjával kapcsolatos híreinket az erasmusplusz.hu/erasmus35 oldalon gyűjtöttük össze.

Megismerkedhettek a hazai Erasmus35 arcokkal: a róluk készült összefoglalók ezen az oldalon olvashatók, a videóikat pedig a Tempus Közalapítvány YouTube csatornáján lehet megtekinteni.

A program indulásától kezdve, fókuszálva az Erasmus+ magyarországi vonatkozásaira, a legfontosabb mérföldköveket egy idővonalban mutatjuk be, az elmúlt évek legsikeresebb projektjeit, történeteit pedig ezen az oldalon gyűjtöttük csokorba.