Megnyíltak az új Erasmus+ program 2022-es centralizált felsőoktatási pályázatai
Az Európai Bizottság 5 olyan közvetlenül brüsszeli beadású pályázati lehetőséget hirdet meg, amelyek a felsőoktatási intézmények különböző nemzetközi partnerségeit támogatják.
A felsőoktatási intézmények versenyképességének egyik záloga a globális vérkeringésbe való bekapcsolódás. A nemzetközi szakmai együttműködések elmélyítését teszik lehetővé azok a pályázattípusok is, amelyeket közvetlenül az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökséghez (EACEA) lehet benyújtani az Erasmus+ program keretén belül.
Az új programszakasz során meghirdetett pályázatok egy része már 2021-ben is megnyílt a hazai felsőoktatási intézmények konzorciumai számára. 2022-től azonban már lehetőség van az összes centralizált felsőoktatási pályázattípusba bekapcsolódni.
A felsorolt pályázati lehetőségekről az Erasmus+ program pályázati útmutatója, valamint az EACEA által működtetett Funding & tender opportunities portálon közzétett pályázati felhívások nyújtanak részletes tájékoztatást.
1. Felsőoktatási fejlesztési projektek (Capacity Building in the Field of Higher Education)
A pályázattípus célja, hogy a részt vevő országok közti együttműködéseken keresztül a programhoz nem társult, támogatható harmadik országok felsőoktatási intézményeinek, illetve rendszereinek fejlesztését elősegítse három pályázati ágban.
Első pályázati határidő: 2022. február 17.
2. Erasmus Mundus közös mesterképzések (Erasmus Mundus Joint Masters, Erasmus Mundus Design Measures)
Olyan kiemelkedő közös mesterképzések működtetésére lehet pályázni, amelyeket legalább három felsőoktatási intézmény közösen hozott létre és közösen is indít. A képzésben közreműködhetnek egyéb szervezetek és harmadik országbeli felsőoktatási intézmények is. Újdonság, hogy 2021-től elérhető az Erasmus Mundus előkészítő tevékenységek (Erasmus Mundus Design Measures) pályázattípus is, amelynek célja az új, innovatív közös mesterképzési tanulmányi programok kidolgozásának ösztönzése.
A következő pályázat beadási határidő: 2022. február 16.
3. Jean Monet tevékenységek (Jean Monet Actions)
A program fő célja az oktatás és kutatás ösztönzése az európai integrációs tanulmányok területén, illetve a tudományos világ és a politikai döntéshozók közötti párbeszéd előmozdítása az EU országaiban és világszerte.
A következő pályázat beadási határidő: 2022. március 1.
4. Európai Egyetemek (European Universities)
Az európai egyetemek szövetségei a jövő egyetemeinek előhírnökei. Céljuk, hogy egészen integrált, határok nélküli egyetemi campusok, a mindennapi gyakorlattá vált mobilitás, a közös oktatási és kutatási tevékenységek révén gyökeres változást hozzanak az európai felsőoktatás minősége és versenyképessége tekintetében. A már működő nemzetközi szövetségek és az újonnan alakuló konzorciumok egyaránt pályázhatnak támogatásra a 2022-es évtől.
A következő pályázat beadási határidő: 2022. március 22.
5. Innovációs szövetségek (Alliance for Innovation)
Az innovációs szövetségek célja Európa innovációs kapacitásának megerősítése a felsőoktatási, szakképzési és a tágabb társadalmi-gazdasági környezet, többek között a kutatás területe közötti együttműködés és tudásáramlás fokozásából eredő innováció révén.
Az első pályázati kör 2021-ben lezárult, a következő pályázatbeadási határidő 2022 őszén várható.
A jelenleg elérhető pályázati kategóriákról angol nyelvű összefoglaló eladásokat is találnak az érdeklődők a Tempus Közalapítvány youtube csatornáján. Emellett a pályázati lehetőségekről a legfontosabb tudnivalók magyar nyelven is elérhetőek a Tempus Közalapítvány honlapján. A Tempus Közalapítvány munkatársai emellett konzultációs és tanácsadási lehetőséget biztosítanak az adott pályázattípus leírásában megadott elérhetőségeken keresztül.
További információk a centralizált pályázatokról >>