Kik számítanak kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalnak?
Az Erasmus+ és az Európai Szolidaritási Testület célja, hogy támogassa a kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok bevonását. De kik számítanak kevesebb lehetőséggel rendelkezőnek?

Az Erasmus+ és az Európai Szolidaritási Testület programok célkitűzései közé tartozik a társadalmi befogadás erősítése (olyan egyéb prioritások mellett, mint a digitális átállás, az aktív részvétel vagy a fenntarthatóság). Célja az esélyegyenlőség támogatása, az egyenlő hozzáférés megteremtése, a befogadás, a sokszínűség és a méltányosság előmozdítása.
A társadalmi befogadás erősítése egyaránt megjelenik a projekt témájának, célcsoportjának, valamint résztvevői és megvalósítói körének szintjén. A célt mindkét program támogatja mind mechanizmusok és erőforrások révén. Így például célzott pénzügyi támogatások (előkészítő látogatás, megerősített mentorálás, rendkívüli támogatás stb.) és könnyebben hozzáférhető tevékenységek is lehetővé teszik azt, hogy a szervezők fokozatosan vonják be a résztvevőket a nemzetközi élményekbe. A (kevesebb lehetőséggel rendelkező) fiatalok csatlakozhatnak először rövidebb, akár helyi projekthez (mondjuk Magyarországon zajló ifjúsági cseréhez vagy rövid távú önkéntességhez), hogy aztán – amikor már készen állnak rá – nagyobb volumenű kezdeményezésekbe kapcsolódjanak be.
De kik azok a kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok, akiket résztvevőként be tudtok vonni a projektjeitekbe?
Akiknek a részvételét valamilyen akadály nehezíti
A pályázati útmutató szerint azok a személyek tekinthetők kevesebb lehetőséggel rendelkező résztvevőnek, akiknek a kezdeményezésekbe való bevonását valamilyen akadály nehezíti.
Fogyatékossággal élő személy
Minden olyan személy, aki tartós fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.
Egészségügyi problémákkal élők
Az akadályok súlyos vagy krónikus betegségeket, illetve más fizikai vagy mentális egészséggel kapcsolatos állapotokat foglalnak magukban, amelyek útját állják annak, hogy az érintettek részt vegyenek a programban.
Tipp! Szeretnétek olyan inkluzív projektet megvalósítani, amibe fogyatékossággal vagy egészségügyi problémával élő fiatalokat vontok be, de ehhez még segítségre van szükségetek? Jelentkezzetek támogató programunkra!
Oktatási és képzési rendszerekkel kapcsolatos akadállyal szembesülők
Ebben az esetben az akadály maga az oktatási rendszer, amely strukturális korlátokat hoz létre, vagy éppen nem veszi (teljes mértékben) figyelembe az egyének sajátos igényeit. Az oktatási és képzési rendszerekben különböző okokból nehezen teljesítő egyének, a korai iskolaelhagyók, a NEET-fiatalok (nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülők) és az alacsonyan képzett felnőttek is ilyen típusú akadályokba ütközhetnek.
Kulturális különbségek miatt akadályozottak
A nyelvi alkalmazkodás és a kulturális befogadás terén nehézségekkel küzdők, például nemzeti vagy etnikai kisebbségek, jelnyelvhasználók, menekültek.
Társadalmi akadályokkal szembesülők
Ebben az esetben akadályt okozhatnak a társadalmi alkalmazkodás terén tapasztalható nehézségek. Ide tartozhatnak például a korlátozott szociális kompetenciákkal rendelkező személyek, a (korábbi) kábítószer-fogyasztók vagy alkoholisták vagy a társadalom által marginalizált egyének.
Társadalmi akadályt okozhatnak a családi körülmények is például, ha valaki elsőként vesz részt a felsőoktatásban a családból, egyedülálló szülő, gondozó, családfenntartó, vagy ha intézményi gondozásban részesül(t).
Gazdasági akadályokkal szembesülők
Akadályt jelenthet a gazdaságilag hátrányos helyzet (alacsony életszínvonal vagy jövedelem). Gazdasági akadályokkal szembesülnek például azok a tanulók, akiknek munkát kell vállalniuk ahhoz, hogy eltartsák magukat, a szociális jóléti rendszerre szoruló személyek, a tartósan munkanélküliek, a szegénységben élők vagy a hajléktalanok.
Hátrányos megkülönböztetéssel szembesülők
Akadályok merülhetnek fel például a nemhez, életkorhoz, etnikai hovatartozáshoz, vallási vagy hitbéli meggyőződéshez, szexuális irányultsághoz, fogyatékossághoz kapcsolódó megkülönböztetés eredményeként.
Földrajzi akadályokkal szembesülők
Ide tartoznak a távoli vagy vidéki területek, kis szigetek, a peremterületek/legkülső régiók, a városi elővárosok, a rosszabb infrastruktúrával rendelkező területek (korlátozott tömegközlekedés, kevés lehetőség) vagy harmadik országok kevésbé fejlett területein élő személyek.
A szervezetek szerepe
Ahogy a lista is mutatja, a kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok köre széles. A szervezetek feladata, hogy egy-egy projekt előtt felmérjék, melyik résztvevőnek milyen akadályokkal kell szembesülnie, és a kezdeményezés során személyre szabott támogatást nyújtsanak neki.