Kiemelt hírek az Erasmus+ programmal kapcsolatban

Az Erasmus+ programról

Az Erasmus+ az Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programja, amelyre pályázatot intézmények nyújthatnak be, az egyéni részvétel ezeken keresztül valósulhat meg. A 2021-2027 közötti programszakasz költségvetésére több mint 26 milliárd euró támogatást fogadtak el. 

Az Erasmus+ program egyik fő célkitűzése az oktatás területén az Európai Oktatási Térség megvalósítása 2025-re. A hozzáférhetőség növelésével és rugalmasabb mobilitási formákkal az eddiginél is szélesebb és sokszínűbb csoportok számára lesz nyitott a program, amely továbbra is támogatja az innovatív módszerek kialakítását, és kiemelten népszerűsíti mind a zöld, mind a digitális megoldásokat. A pályázókat és résztvevőket új projekt lehetőségek várják ebben a programszakaszban.

Pályázati szektorok

Felsőoktatás

Felsőoktatási intézmények együttműködéseket alakíthatnak ki a felsőoktatás nemzetköziesítésének elősegítése érdekében, valamint az intézmények hallgatói, oktatói vagy munkatársai külföldi mobilitási programokban vehetnek részt.

Köznevelés

A köznevelési, illetve a köznevelés területén aktív intézmények, pl. óvodák, általános iskolák, középiskolák, intézményfenntartók és egyéb oktatásirányító intézmények szakmai fejlesztési céljaik megvalósítása érdekében pályázhatnak.

Szakképzés

A szakképzés területén működő köz- vagy magánintézmények pályázhatnak diákjaik, munkatársaik külföldi szakmai gyakorlatának megvalósítása érdekében, valamint stratégiai partnerségeket hozhatnak létre más intézményekkel és vállalkozásokkal.

Ifjúság

13-30 év közötti fiatalok és ifjúsági területen aktív szakemberek, szervezetek, pl. civil szervezetek, közintézmények, társadalmi vállalkozások vehetik igénybe az Erasmus+ ifjúsági pályázati lehetőségeket.

Felnőtt tanulás

A felnőttoktatás, felnőttkori tanulás területén aktív intézmények, pl. felnőttek általános iskolái és gimnáziumai, nyelviskolák, kulturális és közművelődési intézmények pályázhatnak mobilitási projektek és stratégiai partnerségek megvalósítására.

Sport

A tömeg- és szabadidősport területén működő sportszervezetek külföldi mobilitások megvalósításán keresztül fejleszthetik munkatársaik szakmai kompetenciáit, szakmai fejlesztési céljaik megvalósítása érdekében.

Pályázati kategóriák

Mobilitási lehetőségek

Az Erasmus+ program egyik kulcstevékenysége a tanulók, szakemberek, oktatók, civil társadalmi szervezetek és oktatási intézmények munkatársainak mobilitását támogatja, így lehetőséget nyújt a külföldi tanulásra és/vagy szakmai tapasztalatszerzésre.

Együttműködési partnerségek

Az Erasmus+ program másik kulcstevékenysége nemzetközi együttműködések keretében megvalósuló közös kezdeményezéseket támogat, melyek az európai és hazai oktatás és képzés minőségének fejlesztését segítik elő.

Erasmus Napok

Erasmus Napok 2024

Minden fontos információ az idei #ErasmusDays programsorozatról. Miről szól a kezdeményezés? Hogyan lehet csatlakozni? Kinek ajánljuk?

ErasmusDays 2024 borító

Segítség a projektek megvalósításához

Pályázati partnerkeresés

Ötletek, hasznos tippek és böngészhető adatbázisok gyűjteménye a megfelelő pályázati partnerek megtalálásához Erasmus+ programban résztvevő intézmények számára.

Egyéni tréning programok

Az egyéni tréning programok lehetnek partnerkereső és tematikus szemináriumok, tanulmányutak, konferenciák és egyéb nemzetközi támogató rendezvények, melyeket az Erasmus nemzeti irodák szerveznek a programban résztvevő szervezetek számára.

Erasmus+ TCA forrásközpont

A forrásközpont az oktatás és képzés területén megvalósuló, az Erasmus+ nemzeti irodák közti együttműködések háttértámogatását biztosítja. Honlapja támogatja a TCA-k tervezését, megvalósítását és értékelését.

Sikeres projektek

EPIC: Oktatási csomag a kkv-k számára az innovációs képességük és termelékenységük növelése érdekében
A program tervezése, megvalósítása, utóélete és a Nívódíj elnyerése kapcsán beszélgettünk a projekt egyik ötletgazdájával, Kövesd Nórával.
Blog Disszemináció Erasmus+ Erasmus+ Nívódíj Sikeres projektek
Orvostanhallgatók a világ körül
A betegkezelés javítása vagy akár egy innovatív műtéti tervezési eljárás is lehet Erasmus+!
Blog Disszemináció Erasmus+ Erasmus+ Nívódíj Sikeres projektek
Szállni, mint a pitypang virága! - Első projektjével nyert Nívódíjat a Pitypang Utcai Általános Iskola
A nemzetközi tapasztalatszerzésről, az elért eredményekről és a döbbenetes sikerről a résztvevő pedagógusokkal és az iskola egy volt tanítványával beszélgettünk.
Blog Disszemináció Erasmus+ Erasmus+ Nívódíj Sikeres projektek

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Erasmus hírlevél grafika

Értesüljön elsőként a Tempus Közalapítvány hírleveléből az elérhető pályázati lehetőségekről, oktatási és pályázati fókuszú rendezvényekről, képzésekről és olvasson izgalmas cikkeket, interjúkat az oktatás és képzés minden területéről!

Tempus Közalapítvány - Kapcsolat

Ügyfélszolgálat

Hétfő - csütörtök: 8:30 - 17:00

Péntek: 8:30 - 14:30

Szombat, vasárnap: ZÁRVA

Ügyfélkapcsolati tájékoztató

Kiemelt figyelmet fordítunk az ügyfeleinkkel való kapcsolattartásra és fontos számunkra, hogy kérdéseikre gyors és naprakész válaszokat adjunk. Kérjük, olvassa el, hogy aktuális kérdésével kihez érdemes fordulnia, illetve ismerje meg központi telefonszámunk menürendszerét.

Ügyfélszolgálati elégedettségi kérdőív

Véleménye fontos számunkra! Kérjük, segítse munkánkat az alábbi rövid, anonim kérdőív kitöltésével!

A Tempus Közalapítvány felé történő kapcsolatfelvétellel Ön megismerte és elfogadja a vonatkozó adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.