Keressük az Erasmus35 arcait!

Ünnepeld velünk a 35 éves Erasmus+ programot!

Elindult a „Keressük az Erasmus35 arcait!” felhívásunk facebookos közönségszavazása – hamarosan eldől, ki lesz a 35 éves Erasmus+ program közönségdíjas arca.

A márciusban közzétett "Keressük az Erasmus35 arcait!" felhívásunkban olyan volt és jelenlegi Erasmus+ résztvevőket és projektmegvalósítókat kerestünk, akik szívesen megosztanák legemlékezetesebb élményeiket és tapasztalataikat a világgal. Több mint ötvenen küldték el személyes történeteiket a felhívásra, hogy ezáltal ösztönözzenek másokat is az Európai Unió méltán népszerű programjában való részvételre.

A Tempus Közalapítvány Erasmus+ tanárok Facebook oldalán közönségszavazásra bocsátottuk a beküldött jelentkezéseket, amelyekre az Erasmus35 arcok közönségszavazás elnevezésű galériában lehet szavazni. A szavazás időszaka 2022. május 17. 17:00 óra és május 31. 14:00 óra között tart.

Az Erasmus35 közönségdíjas arca a facebookos szavazás során a legtöbb lájkot és pozitív reakciójelet (szív és ölelés) kapó jelölt lesz. Amennyiben szavazatazonosság merülne fel, úgy a Tempus Közalapítvány fenntartja magának a döntés jogát. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy csak az Erasmus35 arcok közönségszavazás elnevezésű galériában lévő képekre adott lájkokat és pozitív reakciójeleket számítjuk be.

A beérkezett pályázatok közül a Tempus Közalapítvány szakmai zsűrije választja ki az Erasmus35 további 5 arcát, szektoronként 1-1 jelentkezőt. A zsűri tagjai az Erasmus+ programiroda, a Felsőoktatási Igazgatóság és a Kommunikációs Igazgatóság munkatársai. A kiválasztott jelentkezőket az űrlapon megadott elérhetőségeiken értesítjük 2022. május 31. és június 3. között.

Frissítés, 2022. május 17.


 

Ha Erasmus-ösztöndíjas voltál vagy jelenleg is ösztöndíjas időszakodat töltöd, illetve részt vettél vagy épp részt veszel Erasmus-projektben, oszd meg velünk élményeidet, és legyél te is Erasmus+ arc!

Az Erasmus+ program számtalan európai életére volt maradandó hatással, szakmai és személyes fejlődésüket elősegítve az oktatás és képzés minden területén. 2022-ben a program eredményeit ünnepeljük és megmutatjuk, mi minden történt az elmúlt 35 évben az Erasmus+ projekteknek köszönhetően.

Ehhez olyan volt és jelenlegi Erasmus+ résztvevőket és projektmegvalósítókat keresünk, akik szívesen megosztanák legemlékezetesebb élményeiket és tapasztalataikat a világgal. Mutasd meg te is, milyen az igazi Erasmus+ életérzés!

Küldd el nekünk élményeidet, ha: 

  • Erasmus+ ösztöndíjban részesültél vagy részesülsz,
  • részt vettél vagy jelenleg részt veszel legalább egy Erasmus+ projektben mint tanár, diák, oktató, hallgató, oktatási intézmény vagy nonprofit szervezet munkatársa, illetve szakértő;
  • koordinátorként vagy partnerként támogattad vagy jelenleg támogatod legalább egy Erasmus+ projekt megvalósítását köznevelési, szakképzési, felsőoktatási, felnőtt tanulási vagy ifjúsági területen;
  • és szívesen megosztanád a világgal erasmusos élményeidet és arcodat, hangodat adva ünnepelnéd velünk a programot!

Jelentkezésedet az alábbi űrlapon várjuk: https://limesurvey.tpf.hu/index.php/837931

A beküldések határidejét május 8-ig meghosszabbítottuk.

Részvételi feltételek

1. Szöveges összefoglaló

Küldj egy rövid leírást, amelyben megválaszolod: mit adott neked az Erasmus+? Oszd meg velünk röviden, melyek a legkedvesebb élményeid, mit tapasztaltál, mit tanultál, miben fejlődtél a programnak köszönhetően.

Minimum 1000, maximum 3500 karakternyi szöveget (szóközökkel együtt) várunk tőled. Az élménybeszámolót mindenképp illusztráld képekkel vagy videóval az alábbiak szerint!

2. Illusztráció (kép vagy videó)

Képek beküldése

Olyan képeket várunk, melyek az Erasmus+ programban való részvételed során készültek. Nem szükséges professzionális fotókat küldened, de ügyelj rá, hogy a beküldött képek ne legyenek elmosódottak, pixelesek, illetve ne szerepeljen rajtuk logó vagy egyéb felirat. Maximum 100 MB méretű fájlokat küldhetsz, jpg vagy png formátumokban.

Inspirációnak böngéssz projektmegvalósítók és résztvevők beszámolóiban:

Rövid videó

Videód maximum 30 másodperces legyen, és a végén hangozzon el vagy jelenjen meg a mondat: „Ezt adta nekem az Erasmus+!”

Videód tetszőleges eszközzel felveheted: ebben az esetben sem várunk professzionális anyagokat, tehát az okostelefonodat is használhatod vagy bármilyen videó felvételéhez alkalmas eszközt. Ügyelj rá, hogy a felvételt megfelelő fény- és hangviszonyok mellett készítsd, valamint ne legyen pixeles a végeredmény. Maximum 100 MB méretű fájlokat küldhetsz, mov, avi vagy mp4 formátumokban.

Inspirációnak nézd meg az Erasmus+ program korábbi mérföldköveit ünneplő, hasonló témára épülő videóinkat!

Mire használjuk, amit beküldesz?

A legjobb történeteket online csatornáinkon (erasmusplusz.hu, eurodesk.hu, hallgatoi-osztondijak.hu, Tempus Közalapítvány YouTube csatorna) és közösségi média felületeinken (Erasmus+ Ifjúság és Eurodesk, Erasmus ösztöndíj hallgatóknak és Erasmus+ tanárok Facebook oldalaink, valamint Instagram oldalaink: Eurodesk Hungary, ErasmusPlus HU) marketingkommunikációs céllal, az Erasmus+ program promóciója céljából közzétesszük. Ezen kívül rendezvényeinken, kiadványainkban és sajtómegjelenésekben is számítunk együttműködésedre.

Kiválasztás

Az Erasmus+ arcokat két szempont alapján választjuk ki:

  1. A Tempus Közalapítvány Erasmus+ programhoz tartozó, fent megjelölt Facebook oldalain közönségszavazásra bocsátjuk a beküldött jelentkezéseket, és a legtöbb lájkot (és reakciójelet) kapó jelölteket választjuk ki. Ennek részleteit a szavazás indításakor tesszük közzé. A kampányt a Facebook nem támogatja. A szavazás időszaka: 2022. május 17. és május 31. között.
  2. A nemzeti iroda zsűrije kiválasztja az általuk legjobbnak ítélt jelölteket. A zsűri tagjai az Erasmus+ programiroda és a Tempus Közalapítvány kommunikációs munkatársai.

A kiválasztott jelentkezőket az űrlapon megadott elérhetőségeiken értesítjük.

Mit kínálunk?

  • A kiválasztott jelentkezők lesznek Magyarországon az Erasmus+ arcai a nemzeti iroda kommunikációs kampányában, az Erasmus+ 35. évfordulója alkalmából.
  • Egy erasmusos ajándékcsomaggal és számos megjelenési lehetőséggel lehetsz gazdagabb.

A jelentkezések beküldésének kezdete 2022. március 31., határideje 2022. május 8.

Töltsd ki az alábbi űrlapot és jelöld be, hogy az általad készített és beküldött anyagokat felhasználhassuk a kampányban.

Kérdések esetén írj bátran az erasmus35@tpf.hu címre, és ha készen állsz, már csak egy kérdés maradt: Mit adott neked az Erasmus+?

Részvételi szabályok

A kampányban kizárólag cselekvőképes, természetes személyek vehetnek részt, akik elfogadják a kampány részvételi és adatkezelési feltételeit. A pályázó a részvétellel elismeri, hogy teljes körűen megismerte a részvételi szabályokat, és azokat feltétel nélkül elfogadja.

Egy pályázó maximum 1 pályázatot adhat be, ehhez 1 szöveges dokumentumot, maximum 2 fotóval és 1 videóval küldhet be a https://limesurvey.tpf.hu/index.php/837931 űrlapon, amelyek a felhívásban foglaltaknak megfelelnek. Kizárólag olyan fotókat fogadunk el, amelyek a pályázatban megjelölt témában készültek. A kampányban csak saját készítésű anyagokkal lehet részt venni, a beküldött szöveg, kép vagy videó feletti minden jog és felelősség a beküldőt illeti. 

A jelentkezéssel a pályázó kezeskedik arról, hogy a beküldött pályaművek saját szellemi termékei, amiket harmadik fél felé semmiféle jogi kötelezettség nem terhel, valamint elismeri, hogy a fotón illetve videón szereplő, felismerhető személyek hozzájárultak a fotó illetve videó felhasználásához. A Tempus Közalapítvány munkatársai fenntartják a jogot, hogy amennyiben egy feltöltött kép illetve videó a nyugalom megzavarására alkalmas, azt előzetes bejelentés nélkül kizárhatják a kampányból.

Jelentkezni kizárólag a felhívásban megjelölt űrlap beküldésével lehet.

A beküldő a jelentkezés elküldésével elismeri, hogy részt kíván venni a Tempus Közalapítvány Keressük az Erasmus35 arcait! című kampányában. A beküldő elismeri, hogy részt vett vagy valósított meg Erasmus+ projektet, illetve részesült Erasmus+ ösztöndíj támogatásban.

A pályázó a jelentkezési űrlapon található adatkezelési tájékoztató elfogadásával hozzájárul, hogy beküldött anyagait a Tempus Közalapítvány online csatornáin (közösségi média és weboldalak) valamint rendezvényeken, kiadványokban és sajtómegjelenésekben a pályázó nevének feltüntetésével szabadon felhasználja marketingkommunikációs célból. A beküldött anyagokra a pályázó a későbbiekben szerzői- és tulajdonjogot nem formálhat.

A kampányt a Facebook semmilyen formában nem támogatja, azzal összefüggésbe nem hozható. This promotion is in no way sponsored, endorsed or administered by or associated with Facebook. 

A kampányhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató

További információ az Erasmus35 születésnapi kampányról